Láthatatlan szerelem

Az utcán sétálva
Figyeltem az embereket:
Egyikük nézelődik meg-megállva
A másik egy kislányt nevettet
De téged miért nem látlak?
Hol vagy, amikor így eltűnsz?
Szívem gonosz játékot űz,
Az érzéseim miért vesznek kárba?
Miért nem oszthatom meg veled?
Miért nem írhatom le neked,
Mint haldokló az utolsó levelet?

Te vagy az egyetlen
Akire szükségem lenne
Mégsem vagy itt mellettem
Pedig egy pillantás, egy érintés
Csak ennyi kellene
Semmi más nem segít
A fájdalom hatalmába kerít
Te meg tudsz menteni,
De sosem igyekszel megkeresni
Éled az életed,
És engem észre sem veszel
Mert félek
Nem mondom meg mit érzek

Lassan elhagyom az embereket
Már nem látok mosolygó gyermekeket
Sem komoly felnőtteket
Magányosan járom az utam
Nincsenek elegáns hölgyek s urak
Sem szegény emberek, koldusok,
Ti koldusok!
Akik végső segélyért hozzánk fordultok!
Hol vagytok most?
Ennyire egyedül vagyok?
Mert gyáván meghátrálok

Lassan hazatérek
Egy hatalmas házban egyedül élek
Pedig úgy megosztanám
Ha a bátorság betérne hozzám
Oda tudnék menni
Tudnálak szeretni
De így csak távolról figyellek
Lesem minden lépésedet
Milyen szánalmas módszer
Reménykedni, ahelyett, hogy végre egyszer
Ki tudjam mondani
Egyenesen a szemedbe
Hogy mennyire
Szeretlek!

Út egy új világba

 Letérdelsz mellém,
aztán lassan eldőlsz
Szemeidből kihúny a fény
Vége. Nem szenvedsz többé.
Mozdulatlanul fekszem,
Érzem, kínzó fájdalom járja át a testem...
De TE itt vagy mellettem

Megérintelek.
Arcod nyugodt, meleg
de nem csapom be magam.
Elmentél, s én magadra hagytalak...
Lassan fáradok,
nem fáj már semmi...
Aztán meglátlak, mosolyogva integetni.
Nekem.
Odasétálok, s megfogod a kezem.

A mögötted világító fényre nézek
Érzem, többé semmitől sem félek.
Más világ vár odaát.
Egy boldog hely, ahol nincs viszály.
Jobb lesz, tudom.
Rádnézek, s végleg megnyugszom.

Együtt indulunk el,
Messze van a fény, mit követnünk kell,
közben elgondolkodom...
Miért vagyunk itt?
Kitartóan megyünk.
Egyetlen hibánk, hogy szerettünk
Mondom magamban,
aztán megint feléd nézek,
egy mosolyt remélve,
s meg is látom.
Elérjük a fényt.
Ha fájt is, már nem bánom,
mert ami ott vár, jutalom...