Este van már...  Este van már, sötét van már, Jönnek szürke fellegek, Csillagok sem látszanak már, Borús felhők befednek. Nem dalolnak a pacsirták, Nem mosolyog a napfény, E szomorú tavaszon már Ködbe veszett a remény. Nem virágzik már a jácint, Nem lengedez lágy szellő, A bíbor nap elbújt megint, De vissza már sose jő. Nem repül a kis pillangó, Nem ciripel a tücsök, Elmúlt már, mi boldogító, Miről hittem, hogy örök.   Gondolatok zuhanás közben...    Zuhanok Remegő testemmel, Tébolyult elmémmel, Zokogó lelkemmel, És vérző szívemmel… Átléptem A sziklaperemet: A szikláét, mely oly magasra emelt; Igen, azét, mely reményt adni mert; És mindent elvett. Zuhanok… Egyetlen utolsó, Egy oly nyugtató Érzés és szó, melyre vágyom – Mielőtt lezuhanok, s az álom, Mely örökké tart, Magával ragad… Zuhanok. Súlytalanság kéje Járja át testem S remegve mondja: Ennyi volt, lelkem! Ennyi volt, ennyi volt, Nincs tovább, ennyi volt… Milyen furcsa ez az érzés, Amikor megszűnik a létezés; Amikor véget ér az élet, S visszahozni már nem lehet Semmit sem, mi volt… Eltűnt minden, s holt. Zuhanok…   Soha többé el nem múlik...    Nem múlik. Pedig múlnia kéne, de Nem múlik. Valamiért nem múlik… Olyan ez talán, mint a tűz: Ez az érzés, mely hozzád fűz. De nincs víz, mely elolthatná, És nincs föld, mely elfojthatná, Nincs semmi, mitől múlhatna, Ami miatt kialudna. Nem múlik. Pedig múlnia kéne, de Nem múlik. Nem akar múlni… Olyan tűz ez, mely örökké égne, Ennek kezdete van, de nincs vége. Vágyom Rád, és ez kínoz engem: Kéj, s kín közt a határ mily keskeny! Fáj, de nem mondok le Rólad többé, Szerelem tüze ez, s ég örökké. És nem múlik. Jobb lenne, ha múlna, de Nem múlik. Soha többé el nem múlik… Barátaim Köszönet Semmi szélének közepén, A mély gödör legtetején Orromat lógatva ülök, S majd’ a halálba szédülök. De felém nyúl egy tucat kar – Sok barátom, s mind jót akar: Nem hagytok engem zuhanni, Sötét vérembe fulladni. Vigyáztok rám önzetlenül, Segítetek feltétlenül, Ilyen barátok körében Jó nekem e szép életben. Nálam van a kincs, mi érték, S ezt mind szeretettel mérték, Igaz-barát szeretettel, Ami végleg sose fogy el. Nélkületek nem lennék már, Mert csupán sodorna az ár, De ti mindig támogattok, Szóval... KÖSZÖNÖM, hogy vagytok!